Odaléptem ősrégi televíziómhoz, majd a CNN-re kapcsoltam, hogy megbizonyosodjam tényleg igazak-e a hírek… Helen Parker, a csatorna talán legcsinosabb bemondója épp a legfontosabb híreket ismételte:
- Thaiföldet hatalmas cunami söpörte el… A Szaharában sosem látott méretű homokviharok pusztítottak… Az Atlanti-óceánon pedig gigászi méretű jéghegyek kezdtek délre úszni… Vajon hihetünk az önjelölt jósoknak, akik állítják, hogy eljött az Apokalipszis négy lovasa? - lehalkítottam a TV-t mert eleget hallottam…
Ez az egész bő fél évvel ezelőtt kezdődött. Nem is, akkor kezdődött, mikor indokolatlanul bár, de kivágtak a sport rovattól… Aznap este igencsak elcsigázottan tértem be törzshelyemre, a Tetkós Pipibe. A pult mögött aznap is, ahogy előtte is, a mindig mosolygós Dora állt. Ahogy a söröskorsókat törölgette, szinte visszatért az életkedvem.
- Hello, John. –köszönt rám, miközben lehuppantam egy üres székre. - A szokásosat?
-Igen, de minimum háromszoros adagot. –válaszoltam egy halovány mosoly kíséretében.
- Csak nincs valami baj? – kérdezte aggódva, én meg mint valami barom egy vállrándítással eltaszítottam közeledését…
Szomorúan vettem tudomásul, hogy miután kitöltötte az italaimat, elvonult a pult másik végébe és csevegni kezdett a vendégekkel. Ettől még inkább elszontyolodva hajoltam poharaim fölé. A harmadik wiskym után képszakadás…
A következő dolog, amire emlékszem, hogy Dora fölém hajol és kedvesen ébresztget. Hát nem elragadó? Még azok után sem goromba velem, ahogy az előbb viselkedtem vele. Pislogva próbáltam felmérni környezetem, s meglepetten vettem tudomásul, hogy a bár már szinte üres, az utolsó vendégek is szállingóztak kifelé. Igyekeztem összeszedni megmaradt méltóságom és dőlöngélve bár, de elindultam haza. Dorával sarkamban léptem ki az ajtón.
- Jó éjt John, és vigyázz magadra! – szólt utánam miközben bezárta a csehót.
Pár lépés után egy igencsak gyanús motorosra lettem figyelmes, aki az ajtótól nem messze várakozott. Lelassítottam lépteim, de csak annyira, amit még illuminált állapotomra lehetett fogni.
- Szia cica! Nincs kedved eljönni velem egy körre? – szólalt meg hirtelen, miközben közelebb húzódott Dorához.
- Kopj le! – válaszolt a lány nyersen, majd hozzátette: - Hosszú napom volt és egyébként sem megyek el minden jöttmenttel…
Hátat fordított a fickónak és elindult, de az utánalépett és megragadta a lány csuklóját.
- Eressz el! – ordított rá a férfira.
Nekem se kellett több, szinte repültem vissza… Megkocogtattam az ismeretlen vállát, majd mikor megfordult, teljes erőből az arcába boxoltam. Meglepetésemre padlót fogott.
- Nem gondoltam volna, hogy épp te sietsz a segítségemre. – szólt Dora, majd kedvesen rám mosolygott.
- Ááá, szóra sem érdemes. – válaszoltam szerényen. – Bármelyik gentleman, megtette volna...
Ekkor elvesztve egyensúlyomat, kis híján lefejeltem a közeli lámpaoszlopot.
- Jól vagy, John? – kérdezte aggódva
- Persze, de talán még jobban lennék, ha biztonságban tudhatnálak és haza kisérhetnélek…
- Már azt hittem sosem kérdezed meg… - válaszolt mosolyogva.
Így hát elindultunk. Nem sokat beszélgettünk útközben, de furcsamód mégis úgy éreztem, mintha révbe értem volna. Mint aki hosszú-hosszú évek keresése után megtalálta azt, akire vágyott…
Mikor elértük a Dream St. 14b ajtójához megállt és várakozva így szólt:
- Hát megérkeztünk… - majd miután hiába várt, hátat fordított és a bejárat felé vette az irányt. – Hát akkor jó éjt…
És nekem ekkor végre leesett. Itt van előttem álmaim nője és elszalasztom az alkalmat? Utána léptem, könyökénél fogva finoman megfordítottam. Belenéztem gyönyörű, gesztenyebarna szemébe és megcsókoltam. Ő átkarolta a nyakam és érzékien viszonozta csókom. Nem is igazán lehet szavakba önteni amit akkor éreztem. Mikor ajkaink végül szétváltak, mindketten csak mosolyogtunk csendben. Végül én törtem meg a csendet:
- Valamikor elmehetnénk moziba… De csak ha van kedved hozzá…
És láss csodát. Volt kedve. Még hónapokkal később is. Épp randiról hazaérve történt, mikor elvetődtem az ágyamon és mély álomba zuhantam.
Álmomban egy üres szobában találtam magam. Egyszer csak vakító fény támadt s egy hang szólított meg.
- John! John Maison… Te sosem voltál igaz hívő, én mégis téged választottalak, hogy elhozd ennek a világnak a végét…
- De ki vagy te? – fordultam körbe – Mutasd magad…
- Hogy ki vagyok? - válaszolt egy hang a hátam mögül – Az úr, a mindenható.. A kezdet és a vég.. vagy szólíts ahogy jól esik … - mosolygott rám egy korosodó férfi…
- És mit akarsz tőlem?
- Ez a világ már túl romlott, ideje újjá alkotnom.
- De minek van szükség ehhez rám?
- Mikor felébredsz egy üres lapot és egy tollat találsz az asztalodon. Bármi, amit leírsz arra a lapra, valósággá válik. A te kezedbe adom a világ elpusztítását…
Ekkor felriadtam. Nem akartam elhinni, ám ekkor az asztalra pillantottam és tátva maradt a szám. Egy pillanatra megrészegültem a rám szakadt hatalom gondolatától. Írni kezdtem. Rengeteg szörnyűséget vetettem papírra, de nem tudtam, hogy vajon tényleg megtörténnek-e…
Az apokalipszis négy lovasa…
Ha tudnák, hogy ezt az egészet egyetlen ember vitte végbe. Merengésemből a telefon csörgése térített magamhoz. Dora félelemtől remegő hangja szólalt meg a telefonból.
- John, kérlek… Gyere ide mielőbb… Ugy félek…
- Nyugodj meg Dora, amilyen gyorsan csak lehet ott leszek nálad…
Letéve a kagylót, nyomban elindultam. Az ajtó felé lépve az asztalra pillantottam és tudtam, hogy a lavinát már elindítottam. Most az a legtöbb amit tehetek, hogy azzal töltöm el ennek a világnak az utolsó perceit, aki a legfontosabb számomra…
Útközben úgy éreztem, mintha egy kéz nyugodna a vállamon, és én egyszerre nyugalmat éreztem. Odaérve Dorához az ajtóban találtam. Magamhoz öleltem és a fülébe súgtam:
- Nem lesz semmi baj… Bízz bennem és hunyd le a szemed…
Ekkor úgy éreztem, mintha súlytalanul lebegnénk s végignéztem, ahogy az általam szabadjára engedett négy elem elpusztítja a világunkat… A következő pillanatban egy virágokkal borított és gyümölcstől roskadozó fákkal tűzdelt mezőn találtuk magunkat.
- Most már kinyithatod a szemed.
- Ez gyönyörű. Szinte olyan, mint a…
- Paradicsom? – segítettem ki.
- Igen.
Hozzám bújt és megcsókolt. És ekkor egy hang szólt hozzám:
- Legyetek boldogok és sokasodjatok…
Utolsó kommentek